Méltányos kereskedelem – a szegény országok termelőinek támogatása.
Mindenki egyetért azzal, hogy a munkáért megélhetését biztosító fizetség járjon. Hogy a gyermekmunka megengedhetetlen szörnyűség, és a Föld jövője érdekében is ideje lenne tenni valamit. A fair trade mozgalom viszont nem csak kritizál, hanem a megoldási javaslatot is kidolgozta. A méltányos kereskedelem hívei adományok helyett piaci alapon próbálnak segíteni a harmadik világ nyomorgó lakosain, és megszüntetni a szegény országok termelőinek kizsákmányolásán alapuló kereskedelmi rendszert.
A méltányos kereskedelem a nemzetközi kereskedelmi gyakorlat megváltoztatására törekszik azért, hogy ne nőjön tovább a fejlett és fejlődő országok közötti szakadék, a szegény régiók termelői is tisztességes jövedelmet keressenek munkájukkal, és folyamatos fejlődéssel javuljanak az esélyeik a nemzetközi versenyben.
A kávé ironikus terméke is ennek a világnak, hisz több mint százszor cserél gazdát, amíg a termelőtől a fogyasztó asztalára jut. Eközben mindenki ráteszi a maga hasznát, és úgy alakul ki a borsos ár, hogy a termelő bevétele egyetlen fillérrel sem növekszik. A fair trade esetében az árut a forgalmazó közvetlenül a termelőtől szerzi be, aki így többet lát a bevételből. Emellett a fair trade garantált minimálárral biztosítja, hogy a kistermelők ne legyenek kiszolgáltatva a tőzsdei ingadozásoknak.
 Alapelvei:
Növeli a termelők jövedelmét és életszínvonalát azáltal, hogy javítja a piacra jutás esélyeit, megerősíti a termelők szervezeteit, jobb árat fizet az árukért, és hosszú távú kereskedelmi kapcsolatra törekszik a termelőkkel.
A hátrányos helyzetű termelők, különösen a nők és az őslakosok fejlődési esélyeit növeli, valamint védelmet nyújt a gyermekek kizsákmányolása ellen.
Növeli a fogyasztók tudatosságát a nemzetközi kereskedelem kistermelőket sújtó káros következményeiről annak érdekében, hogy vásárlóerejüket jó célok érdekében használhassák.
Megteremti a kereskedelmi partnerség jó példáját a párbeszéd, az átláthatóság és az emberi méltóság tiszteletben tartásának hangsúlyozásával.
Kampányol a hagyományos nemzetközi kereskedelem szabályainak és gyakorlatának megváltoztatása érdekében.
Védelmezi az emberi jogokat a társadalmi igazságosság, a környezetbarát tevékenységek, a gazdasági biztonság előmozdításával.
 
Regisztráció:  http://halhatatlansagkave.egeszsegeskave.hu/    multilingual
A kávé - mint az olaj után a második legnagyobb értékben forgalmazott kereskedelmi termék - komoly világgazdasági tényező.
Az emberek hajlamosak elfelejteni bevenni a napi vitamin adagjukat vagy éppen anyagi lehetőségük híján lemondani a megszokott étrend-kiegészítőjükről. De hallott már olyan esetről, hogy valaki elfelejtette meginni a reggeli kávéját?A felnőtt lakosság nagy többsége kávéfogyasztó, sőt inkább kávéfüggő. Nekünk van egy alternatívánk, egy jótékony hatású kávé, melyre óriási igény van. Így ezt a terméket nem is kell bemutatni az embereknek, nem kell hosszasan lelkesíteni a vásárlásra. Az emberek az élvezeti cikkükről fognak utoljára lemondani. A vásárlói hamarosan nem kávéfüggők lesznek, hanem DXN ganodermás kávéfüggők. Tud ennél stabilabb üzletet?
Aki online kereskedelemmel szeretne foglalkozni, az a saját maga által megválasztott domain nevekkel ingyenesen kaphat weboldalakat akár 16 nyelven, és hozzájuk egy online háttérirodát is rengeteg hasznos funkcióval.Online kereskedés esetén a valódi munkának nincs sok köze a hagyományos kereskedelemhez, a termékellátás sem a tagokon keresztül történik, hanem közvetlenül a raktárakból. A cég korrekt és semmi átverés nincs.

Regisztráció: http://halhatatlansagkave.egeszsegeskave.hu/  multilingual